Farsang Kupa
Nemzeti Gasztronómiai Szövetségen belül, a Tata és Környéke Regionális szervezet 3. alkalommal rendezi meg a „Farsang Kupa” Gasztronómiai versenyt (szakács, cukrász, felszolgáló (pincér), pék, bártender (mixer) szakmákban).
A verseny időpontja: 2005. február 19. (szombat). Helyszíne: TATAI EDZŐTÁBOR (IV. csarnok) 2890 Tata, Baji út 21.
A rendezvény fővédnöke Pető István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke.
Szeretnénk, ha minél több, a szakmáját hivatásnak tekintő kolléga, leendő kolléga venne részt, s ennek szellemében kész volna összemérni tudását egy igényes és a nagyközönség számára is látványos versenyen.
Az értékelést nemzetközileg is elismert, magas szaktudással rendelkező, hazai zsűritagok végzik.
A „Farsang Kupa” gasztronómiai versenyt az elkövetkezendő években is szeretnénk mindig Magyarország rangos versenyei között tudni, s kérjük a versenyzők ilyen fokú hozzáállását!
Versenyünk előzetes megmérettetése illetve alap felkészülése is lehet a „GASZTRORANDEVÚ” Nemzetközi Gasztronómiai Versenynek.
A rendezvényt a nagyközönség 12-17 óráig tekintheti meg. Eredményhírdetés 15.30 -kor.
Bemutatók:
• karamell: Wenczelné Vígh Maya
• csokoládé: Lusztigh Mária
Nevezési határidő: 2005. feruár 15.
A jelentkezésekkel kapcsolatos kérdésekben szívesen áll a rendelkezésükre Petrezselyem Antalné a 70/250-6206-os mobil számon vagy a 34- 381-987 tel. számon és Jankó Miklós a 30/530 33 44 tel. Számon.
A jelentkezési lap itt tölthető le.
Nevezési díj kategóriánként 3000 Ft.
A tanuló verseny kategóriában nincs nevezési díj (ez alól kivételt képez, ha a versenyen induló tanuló neve alatt szerepel az őt indító cég neve).
Jankó Miklós



