Kétféle
Különös dolog a szeretet. A szót ismerjük, valóságát gyakran nem. Amikor nincs, fáj a hiánya, amikor látszólag van, csak lassan tárulkozik fel hamissága. Olyan, mint az élet: természetes, ha van, s ha valaki elköltözik mellőlünk, akkor jövünk rá, milyen nagy űrt hagyott maga után.
Hóseás próféta több mint 2700 éve azt írta: „az emberi szeretet olyan, mint a reggeli felhő és a korán múló harmat” (Hós. 6:4). Bizonyos ideig megvan, föltekintesz az égre, ott vonulnak a felhők, kinézel az ablakon, a fűszálakra, ott csillog a harmat. Aztán térülsz-fordulsz és pár óra után egészen más a helyzet. Az ég tiszta és kivirult, a mező, a gyep felszáradt.
Nincs állandóság földünkön. Minden rohan, változik, visszájára fordul. Az emberi lélek állandó szeretetre szomjazik, tartós békességet áhít, megbízható kapcsolatokba szeretne lépni. Helyette állhatatlan szeretetet, törékeny békességet, veszélyes viszonyokat kap, s úgy tetszik, másban nagyon nem is részesülhet. Az elmúlt századra különösen érvényes, amit egyik gondolkodója mondott róla: „Az embernek meleg csend kell, és jeges tumultust adnak neki.”
A szeretet minőségével van baj. A széltébenhosszában forgalomban lévő szeretet – hamisított szeretet. Nemcsak a gázolajat hamisították, nemcsak a fűszerpaprikát, ezeknél jóval nagyobb igény van a szeretetre. Amit mindenki kíván, amire mindenkinek szüksége van, azt hamisítják a legjobban, az a „legnagyobb üzlet”. Ezért lesz olyan egyre inkább a szeretet, mint a „reggeli felhő és a korán múló harmat”. A német nyelv a karácsonyfára aggatott habcsókot „spanischwind”-nek, „spanyolszél”-nek nevezi. Szép és formás a habcsók, de ha beleharapsz, alig marad valami a szádban. Ezt tudja adni a világ, „szeretet” és „élet” címen. Ezt tudja adni a világ – János apostol 2000 évvel ezelőtti látleletét idézve – : „mert gonoszságban vesztegel” (I. Ján. 5:19)
Van tiszta gondolkodás és tiszta beszéd, mely a szeretet hiányát és az álszeretetet egyaránt gonoszságnak mondja. Lehet ezzel a minősítéssel vitatkozni, lehet legyinteni is rá, ha vesztesek akarunk maradni. De ugyanúgy lehet szóba is állni vele, lehet kérdéseket is feltenni annak, aki ilyen beszédet ihletett. Isten a gondolkodás, az értelem Istene. Mindenkivel szóba áll, aki keres. Senkit el nem vet, aki kérdezni mer. Sőt: a kérdezőknek, a keresőknek szól valamennyi nagy ígérete. „Akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak” (Péld. 8: 7). „Aki kér, az mind kap, aki keres, talál, a zörgetőknek ajtót nyitnak” (Mt. 7:8). „Engem keressetek és éltek!” (Ámos 5:4).
Aki kérdez, és választ is vár élete kérdéseire, nem fog csalódni.. Csak oda kell fordulni, ahol a hamisítatlan dolgokat árusítják. Az életet az álság, a hamisság ugyanúgy megrontja, ahogy szülőanyja, a bűn. Két fő ellenségünk van: a rossz, és a nyomában járó hazugság.
Jézus egyedüli igazságnak Isten Igéjét nevezte eltorzult földi világunkban (Jn. 17:17). Isten ügyelt rá, hogy szavát egyetlen egy helyen semmiképpen meg ne hamisíthassák. Ez az egyetlen hely a Biblia. Ezért van kitéve ezer támadásnak és elhallgatásnak. Ez a könyv képes egyedül megtanítani a valódi szeretetre, mely nem olyan, mint a „reggeli felhő és a korán múló harmat”. Ezért ajánljuk legszebb ajándékként a Bibliát, és a Biblia olvasását. Benne megtalálhatjuk a megtestesült Szeretetet, aki maga hamisítatlan szeretetére kíván rávezetni, megtanítani mindnyájunkat. Ő, aki „az út, az igazság és élet” (Jn. 14:6), a szeretet valóságát sosem nélkülözte, sőt, annak teljességével jött világunkba, mely a „gonoszságban vesztegel”.
„Ezért kétféle ember szolgál rá igazán az ember névre: azok, aki ismerik Istent, és teljes szívvel szolgálják Őt, és azok, akik nem ismerik, és teljes szívvel keresik Őt” (B. Pascal: Gondolatok, a 194. töredékből).
Dr. Reisinger János
irodalomtörténész
A Landra Kiadó és az Oltalom Alapítvány (1068 Budapest, Benczúr u. 9.) közösen szeretné megajándékozni a Landra olvasóit. Kapcsolódva Reisinger János cikkéhez (aki az Oltalom Alapítvány vezetője) az első 100 jelentkezőnek ingyenesen küldünk ajándékba egy nagy, családi Bibliát.
A kéréseket postán vagy e-mailben: lehet leadni 2005. január 31-ig.
Személyenként egy példányt tudunk küldeni.



