UKBA 2006
Két év elteltével ismét megrendezésre kerül az UKBA. Február 19 és 21. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban több, mint 100 kiállító várja közel 6000 m2-en a sütő- és cukrászipari szakembereket.
Naponta 9-től 18 óráig lesz nyitva a vasárnaptól keddig tartó vásár. (Figyelem: most csak három napig tart a kiállítás, nehogy valaki a régi emlékekre alapozva szerdára tervezze a látogatását!) A szakmai nap hagyományosan a hétfő, ekkor kötelező regisztrációval is erősítik a szervezők a szakmai jelleget.
A régi, nagy UKBA kiállítók zöme idén is kint lesz a vásárban, számíthatunk az újdonságaikra, bemutatóik magas színvonalára. Mindemellett úgy tűnik, hogy továbbra is erősödik az a tendencia, hogy egyre több komoly, tekintélyes cég távol marad a vásártól, nem vesz részt kiállítóként. Ettől mindenképpen szegényebb lesz az esemény.
A kiállításra való felkészüléshez leginkább lapunkat tudjuk ajánlani. Ha tovább lapoznak, a kiállító cégek ajánlataival, újdonságaival találkozhatnak. Sokkal hatékonyabb a vásárlátogatás, ha már előre tudják, mely standokat akarnak meglátogatni, és ott milyen kiemelt újdonságokra, meglepetésekre számíthatnak.
Természetesen idén is számíthatunk látványos kisérőeseményekre, amelyek közül a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének 100 éves jubileumához kapcsolódó megemlékezések emelkednek ki. A pékek is készülnek egy különlegességgel. „A világ kenyere” néven öt földrész alapanyagaiból készült kenyeret mutatnak be a nagyközönségnek.
Mindezek mellett idén sem maradnak el a megszokott termékversenyek és ezek látványos kiállításai. Az iskolák közötti sütőipari verseny idén - a fogyasztói trendeket követve - a korszerű táplálkozás jegyében zajlik.
Nem csak a versenyeken, de a kiállítók részéről is kiemelt területnek számítanak a bio- és egyéb egészséges, modern élelmiszerek, alapanyagok, technológiák bemutatása. Az egyre élesedő versenyben, amikor a „multik” - legyenek azok hatalmas kereskedőcégek vagy éppen európai szintű gyártócégek -, amelyek versenytársként jelentkeznek, a kisvállalkozásoknak az egyik legjobb túlélési stratégia a réspiacokra való koncentrálás. Egy ilyen rés az egészséges táplálkozás, és azon belül a bio élelmiszerek előállítása. Ezeket a tudatos fogyasztók elsősorban a kisvállalkozásokhoz kapcsolják, a „nagyipari bio” önmagában ellentmondásosnak tűnik a legtöbb vásárló számára.
Egy másik hasonló réspiac a hagyományos, regionális termékek felé fordulás. Ebben is segítséget jelenthet az UKBA, ahol a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje is jelen lesz. A Rend a hagyományőrzést tűzte zászlajára, és a múzeumi anyaggyűjtés részeként komoly kutatómunkát végeznek, hogy a régi magyar sütőipari termékeket dokumentálják, megőrizzék. Ez a kincsesbánya ma még jórészt (üzletileg) kihasználatlan, pedig komoly lehetőségek vannak benne, hogy - akár a mai ízléshez igazított módon - megjelenjenek a piacon ilyen termékek.
Az UKBA látogatói a Volánbusz magyarországi járatain 50%-os menettérti kedvezményt vehetnek igénybe.
A kiállítás az A pavilonban kerül megrendezésre, bejárat a III. kapun.
A napi belépőjegy 1200,- Ft-ba kerül, diákoknak, nyugdíjasoknak 800,- Ft. Csoportos diákjegy (csak február 21-én) 500,- Ft. Szakmai belépőjegy (február 20. - a szakmai nap) 1600,- Ft.
Látogatói parkoló: V. parkoló (2 Ft/perc, max. 600 Ft / nap)
Tömegközlekedéssel a 2-es metró Örs vezér téri végállomásától a körforgalomban közlekedő EXPO járattal, vagy a 37-es villamossal a Blaha Lujza térről.
A kiállítás honlapja az interneten a www.ukba.hu oldalon található.



