Cukrásztalálkozó
Annyiszor hangzott már el szinte minden fórumon, hogy az erdélyi emberek kibontakozásának szinte egyetlen lehetősége a turisztika. Az Erdélyi Vendéglátás című szaklap kiadója - e sorok írója - által szervezett I. Erdélyi Gasztronómiai és Cukrásztalálkozón a résztvevők, régiónk gasztronómiájának és cukrászatának reprezentánsai, megtették az első lépést abba az irányba, hogy a minőségi vendéglátás közös ügy legyen az anyaországban és Erdélyben egyaránt.
A szovátai rendezvény két napja, a gasztronómia és a cukrászat jelenlegi csúcstechnológiáját és technikáját volt hivatott bemutatni. Az első napon a konferenciaterem adott otthont a nívósabbnál - nívósabb szakmai előadásoknak. Ugyanitt volt a kiállítás is, ahol bemutatkozott az a húsz, zömében magyar cég, akiknek a kínálata szinte reprezentálta a mai nemzetközi színvonalat. A szakmai előadások minőségét a magyarországi szakmai szervezetek vezetői biztosították. Előadást tartott Pető István, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség elnöke; Surányi István, a Magyar Cukrászok Országos Ipartestületének elnöke. Ők mindketten a szakma avatott és elismert szakemberei.
Érdekes előadással hívta fel a jelenlévők figyelmét a jövőbeni feladataik fókuszára Dr. Bíró Gáspár, a Magyar Főkonzulátus Turisztikai Részlegének igazgatója. Bemutatkozott a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Egyesülete. Az elnök, Kovács István vázolta a szakma helyzetét egy gyakorló vendéglős szemszögéből.
A szakmák legégetőbb problémája a szakképzés és az utánpótlás nevelés. Erről a témáról a Magyar Iparszövetség Oktatási Központjának Főigazgatója, Dr. Kiss István tartott érdekes előadást. A rendezvény nem nélkülözte a sztárvendéget sem: aktív közreműködőként jelen volt Tóth Endre, a Duna TV Shefje, a nemzetközileg ismert és elismert szakember. Endre barátunk jelenléte megdöntött egy tévhitet, mégpedig azt, hogy egy sztár nem tud szakmai és emberi alázattal megnyilvánulni. Díszvendégként Ő dolgozott a legtöbbet, mindenkihez volt egy kedves szava, egy igaz barátot ismertünk meg benne.
Előadást tartott Ekker Péter szakújságíró, a magyarországi élelmiszermarketing egyik prominens szereplője. Az első nap zárásaként egy történelmi pillanat részesei lehettünk: a jelenlévők közös akaratának megnyilvánulásaként az erdélyi gasztronómia és cukrászat szereplői megalakították az Erdélyi Gasztronómiai és Cukrász Szövetséget. Az alakuló ülés megválasztotta az ideiglenes elnökséget, az ideiglenes elnököt. A megválasztottak feladata lesz a szervezet jog szerinti megalakulásának biztosítása, az alapszabály tervezet és az alakuló közgyűlés előkészítése. A megalakult szakmai szervezet feladatai között fontos szerepet kap a magyarországi szakmai szervezetekkel és a kormányzattal való kapcsolat kiépítése és ápolása. A szövetség központja, a szervezet hivatalos lapját, az Erdélyi Vendéglátást kiadó Boro-Info Kft címén van. A vasárnapi napot egy díszvacsora zárta, ahol a fő attrakció a sokak által először fogyasztott gasztronómiai különlegesség, a medvehús volt.
A hétfői nap a gyakorlati bemutatók napja volt, a már fent említett Tóth Endre barátunk a konyhában mutatta be tudományát, a jelenlévők nagy megelégedésére.
A cukrászoknak két magyarországi mester tartott bemutatót, Vígh Maja a karamellből készült csodás remekművek avatott szaktekintélye, Rusztik Mária pedig csokiból készítette el gyönyörű alkotásait.
A kétnapos rendezvény a szakmai és üzleti kapcsolatok kialakításának igényét és megvalósítását volt hivatott bemutatni.
Váradi János



