A fagylalt egy érzelem
Hogyan lehet sikeres imázst kialakítani? folytatás az előző lapszámból
A fagylaltkészítő műhely üvegfallal történő elválasztása, tehát annak láthatóvá tétele az áttetsző filozófia része
Marco Giovine, Giovine & Giovine di Canelli Cukrászat, Asti
Hogyan kell berendezni egy üzletet úgy, hogy az azonnal lenyűgözze a vásárlót?
„Először is - véleményem szerint - kétféle fagylaltozót kell megkülönböztetni. Egyrészt azokat a fagyizókat, amelyek elsősorban nem törzsközönséget, hanem nagyrészt véletlenszerűen arrajáró vásárlókat szolgálnak ki, másrészt a hagyományosabbakat, amelyek egész évben nyitva tartanak. Az első esetben meghatározó a látvány, tehát nagy figyelmet kell szentelni a szineknek és a fagylalt tálalásának. Azt a benyomást kell kelteni, hogy a fagylalt szinte kicsordul az edényekből. A második esetben pedig józanabb és melegebb berendezésnek és hangulatnak kell uralkodnia. Általában nagyon meggyőzőnek ítélem az úgynevezett süllyesztett, henger alakú edényeket, mert – legalábbis ami engem illet – a régi időkre, a gyermekkora emlékeztetnek. Jelenleg az én üzletemben egy klasszikus pult található, de egy nemsokára megnyíló, új üzletben süllyesztett, henger alakú edényeket alkalmazunk.
Szintén az új üzletben az üvegfallal elválasztott, látható műhely mellett döntöttünk. Az asztaloknál ülve ezen az üvegfalon keresztül látható lesz a helyiség, ahol a fagylalt készül.
Ennek a választásnak az oka az „áttetsző filozófiában” rejlik, amely megkülönböztet minket másoktól. A fogyasztó ezáltal megbecsüli munkánkat, mert nincs semmilyen titkolnivalónk: látható, hogy kiváló minőségű alapanyagokat használunk és tökéletes higiéniai körülmények között dolgozunk.”
Ön szerint mit vesz észre elsőként a vevő, amikor belép egy üzletbe?
„Amikor egy vásárló belép a fagylaltozóba, az első két-három másodperc alatt szerzett benyomás meghatározza a véleményét, ezért a helyiség és a berendezés, a tisztaság és főleg a fények megfelelő elhelyezése nagyon fontos szerepet játszanak. A fények tehát nagyon fontosak, mert segítségükkel a fagylalt egyes jellemzőit ki lehet emelni, mint például a krémszerűségét és lágyságát. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a kiszolgálást sem. Véleményem szerint a fagylalt készítője legyen jólnevelt és szívélyes, de ne vigye túlzásba a bizalmaskodást. Összességében szerintem a kiegyensúlyozott viselkedés az ideális.”
Az üzletet rendszeresen fel kell újítani és korszerűsíteni, így az új benyomását kelti
Giovanni Ranieri, L’arte del gelato fagylaltozó tulajdonosa, Peschici (Foggia)
Melyek azok az esztétikai jellemzők, amelyek felhívják a figyelmet a fagylaltozóra?
„Esztétikai szempontból helyes, ha az üzletet rendszeresen felújítják és korszerűsítik, hogy új benyomást keltsen, ne tűnjön réginek, elavultnak. A vásárló figyelme azonnal a fagylaltos pultra irányul, annak szuper tisztának kell lennie, és hangsúlyoznia kell az ízeket. Továbbá, amennyiben egy szezonális fagylaltozóról van szó, egy túlzások nélküli, alap berendezést kell választani, hogy a környezet megfeleljen a gyakorlatiasság és a gyorsaság elvárásainak. Emberileg viszont egyáltalán nem másodlagos, hogy a vevő számára barátságos és vendégszerető legyen a környezet, hogy a belépő azonnal jól érezze ott magát. A szívélyesség és a szakmai felkészültség egyformán lényeges tényezők.”
Mennyire fontos a fagylaltos pult egy üzlet sikerében?
„A pult alapvető fontosságú, hiszen ízelítőt nyújt azokból a termékekből, amelyeket az üzletben árusítanak, éppen ezért olymódon kell elhelyezni, hogy tökéletesen látható legyen, leginkább a gyermekek számára. Jól megfelelnek ennek a célnak az íves, domború üveggel rendelkező fagylaltos pultok. De ne feledjük, hogy – az esztétikai szempontokon túl – egy jó fagylaltos pultnak egyformán kell hűtenie a különböző ízű fagylaltokat, függetlenül azok elhelyezésétől. Végül, a pult legyen egyszerűen kezelhető, azaz könnyen tisztítható, a megfelelő higiéniai feltételek betartása miatt.”
Eros Ceccarelli, Soleluna fagylaltozó, Rimini
Mi szükséges egy fagylaltozó sikeres imázsának kialakításához?
„A fények abszolút központi szerepet játszanak egy helyiség kihangsúlyozásánál. A fagylaltozó fényei legyenek erősek, anélkül, hogy a belépő számára az üzlet elveszítené belsőséges jellegét. Ezen kívül nagyon fontos a különböző ízek tálalása, ehhez fantázia szükséges, különösen a fagylalt mozgásának érzékeltetéséhez.”
Milyen értékeket közvetítsen egy üzlet imázsa?
„Tisztaság, rend és mindenekelőtt szakmai felkészültség. A fagylalt már megkóstolása előtt tanúskodjon szakmai hozzáértésről. Hiszen a vásárló szeme mintegy tűként áthatol az acél edényeken is.”
Mennyire számít a kiszolgálás?
„Óriási szerepe van, mert amikor a vásárló belép az üzletbe, azonnal bizonyosságra van szüksége. Éppen emiatt szerintem az alkalmazottak betanítása alapvető fontossággal bír. A probléma, hogy a vásárlókkal való megfelelő viselkedés képességét csak idővel lehet elsajátítani, de mivel mi egy évben hat hónapig tartunk nyitva, sajnos a beosztottak állandóan változnak, és felkészítésük nehéznek bizonyul.”
ÖSSZEFOGLALVA
Az üzlet a fagylalt készítője számára a kommunikáció pillanata, gyakran egyetlen pillanata. Ennek a pillanatnak a lehető legjobb kihasználása lehetséges, nagy figyelmet fordítva egyes szempontokra, amelyek alapvető szerepet játszanak egy megbízható és sikeres imázs kialakításában.
A kulcsszavak: rend, tisztaság és szakmai felkészültség, de legalább ilyen lényeges egy olyan, eredeti stílust képviselő berendezés kiválasztása, amelyben a vásárlók magukra ismerhetnek.
A fények elhelyezése, egy állandóan megújuló új koreográfia megtervezésének képessége, a terméket népszerűsítő akciók szervezése – mind hozzájárulnak a sikerhez.
Végezetül, az megkérdezettek mindnyájan egyetértenek abban, hogy egy vonzó imázs a legjobb reklám egy minőségi fagylaltnak.
III/b.rész



