Ki veszi meg

Sétáljunk be gondolatban egy zöldségeshez és kezdjünk el barackot válogatni! Mit csinálunk, ha van közte néhány hibás, csúnya darab? Félrerakjuk, és némileg rosszabb kedvvel válogatunk tovább. Ahogy egyre több rossz barackkal találkozunk, egyre rosszabb lesz a kedvünk, eszünkbe jut, hogy az utca másik oldalán is van egy zöldséges, és a végén otthagyjuk az egészet. Nem volt minden barack rossz, de mégis elment tőle a kedvünk. Ha itt-ott kicsit kivágtunk volna belőle, egészen jó lett volna. Na de ha máshol kapható hibátlan, akkor miért fogadnánk el a kicsit rosszat? És ami a zöldségesre nézve a legrosszabb: csökkent az esélye, hogy legközelebb is ide jövünk.

Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy rájöjjenek a kedves olvasók, hogy nem a zöldségkereskedelem apró trükkjeiről szeretnék írni, hanem - amint a címből is látszik - a sütőipari termékek alsó feléről.

Látszólag apróságról van szó, de valójában nagyon jelentős kérdés, amely technológiai szempontból nem más, mint a lemez tisztítása, tisztasága.

Azért fontos ez a kérdés, mert ahogyan a hibás barackot sem szívesen vesszük meg az összeégett aljú zsemle, kifli sem adja el önmagát. Kinek van kedve feketére égett terméket venni? Akár egy-egy ilyen csúnya darab is elveheti a vevő kedvét a vásárlástól. Különösen, ha a szomszédban szebbet kap!

Az ösztönös esztétikai értékítéleten túlmenően a vevőnek nem kell megerőltetnie a gondolkodását, hogy felismerje: az a pékség, ahonnan ilyen termék került ki, ott bizony gond lehet a tisztasággal. Ha ebben igénytelenek, akkor mi várható tőlük egyéb minőségi kérdésekben? Ez az a pont, ahol az igényes vásárló - mint tudjuk, ő a leghasznosabb vevő -, már le is írta az ilyen gyártót magában.

Pedig milyen egyszerű apróságról van szó! A lemez persze koszolódik, és a kemencében olyan mértékben ég rá a rátapadt szennyeződés, hogy azt nem egyszerű letisztítani.

De több megoldás is van a problémára:

- A lemezek tisztítását rá lehet bízni külső vállalkozóra, amely speciálisan erre szakosodott, megfelelő gépekkel, anyagokkal és szaktudással rendelkezik.

- Használhatunk sütőpapírt. Egyszer használatos megoldás, olcsónak tűnik, de a többször felhasználható anyagok nagy valószínűséggel gazdaságosabbak.

- Bevonathatjuk a lemezeinket teflonnal vagy szilikonnal. Mindkét anyag jellemzője, hogy hőálló és nagy mértékben tapadásgátló. Mivel így nem ragad a lemezhez a szennyeződés, így nem is tud ráégni. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell tisztítani a lemezeket, csak sokkal könnyebb elvégezni ezt a műveletet, sokkal kisebb annak az esélye, hogy esetleg nem megfelelően megtisztított lemez kerül vissza a termelésbe.

- Használhatunk tartós sütőfóliát. Szi­li­konból és teflonból is készülnek sok százszor újra felhasználható fóliák, amelyeket a lemezre kell tenni. Az ezeken sült termék alja hibátlan, sima és fényes. Használatukkal a lemezeket szinte egyáltalán nem szükséges tisztítani, hiszen azok nem érintkeznek a termékkel. Természetesen nem szabad megfeledkezni a fóliák tisztán tartásáról, de ezek jóval könnyebben moshatók, kezelhetők, mint maguk a lemezek. Hajlékonyak, kis térfogatúak és jól tisztíthatóak közönséges mosószerekkel.

Egyetlen dologra kell vigyázni: késsel, éles eszközzel nem szabad vágni, karcolni őket, mert hamar tönkremennek. Ugyanez igaz a lemezeken alkalmazott állandó bevonatokra is. A teflonfólia különösen érzékeny az összehajtásra, könnyen elreped, ha behajtják.

Költség, újabb költség - mondják erre sokan. Valóban az. De gondoljanak bele, hogy mekkora költség, ha vevőket veszítenek azért, mert összeégett a zsömle alja!

A képen látható termékek egy hipermarket saját pékségéből származnak.