Öba / Ökonda

Felső-Ausztria nagy hagyományú vásárvárosa, Wels 2005. szeptember közepén 5 napra az európai pékek és cukrászok találkozóhelyévé alakult át.

A vásárközpont hét csarnokában, tizenötezer négyzetméter felületen, 180 kiállító kápráztatta el a szakembereket. A rendezvényre elsősorban a környező országokból érkeztek látogatók, a rendezők adatai szerint több mint 10.000 szakembert láttak vendégül a kiállító cégek, ami 30 %-al meghaladja az előző kiállítás számait.

Megállapíthatjuk, hogy a vendégszerető osztrákok ezúttal is méltó keretet biztosítottak a sütőipar és a cukrászat nagy családjának találkozójához.

Nem újdonság ez a magyar szakemberek számára, hiszen a kiállítás meglátogatása az elmúlt 6-8 évben különösen általánossá vált – a hazai UKBA után minden bizonnyal ez a magyarok által leglátogatottabb szakmai rendezvény. A már általunk is jólismert pavilonokon átsétálva – ahol évről évre minden nagy kiállító standja ugyanott található – otthonosan érezhetjük magunkat, hiszen lépten nyomon hazai ismerősökkel, kollégákkal találkozhatunk. Az így folytatott beszélgetések persze kellemes hangulatot teremtenek.

Ausztria nemcsak a mesés tájaival, idegenforgalmával, vendéglátásával – hanem mint sütő és cukrász nagyhatalom is fogalommá vált. Ha Európa vezető alapanyag beszállítóit vesszük górcső alá, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a húsz vezető adalékgyártónak közel a fele ausztriai cég, és a gépgyártóknak sincs szégyellnivalójuk. Ezek a vállalkozások jelentősen befolyásolják az európai kenyér, pékáru és cukrász termék trendet, különösen Kelet-Európában egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak le, így nem csoda, hogy szívesen megvendégelik a vevőiket saját országukban, a saját kiállításukon. Ez a „gemütlich” megvendégelés, más nagyobb kiállításokon kiveszőben van.

Az így nyert kép azért kicsit csalóka, nem árt tudnunk, hogy a pékek Ausztriában –– főleg a kisebb cégek – hasonló problémákkal küzdenek, ha néha más szintről indulva is, mint magyar kollégáik, és bizony nem múlik el hét, amikor ne jönne hír egy-egy korábban jól menő pékség bezárásáról. A globalizáció által gerjesztett kegyetlen árharc, a nagyipari termelés, a szupermarketek előretörése, a vásárlási szokások változása egyre inkább letöri a sziklaszilárdnak hitt „...a kenyeret pedig a péktől vesszük...” felfogást. A számunkra oly irigyelten látványos saját kisboltok létükért küzdenek, eltűnnek, vagy jobb esetben beolvadnak láncokba. A mostani kiélezett piaci körülmények között már csak ezért is nagyon fontosak az emberi és baráti kapcsolatok – talán ezért is a szíves kínálás.

A kiállító gépgyártó cégek is szokás szerint bemutatták a legújabb fejlesztéseiket, keresve az új piaci szegmenseket. Igazán nagy újdonságot azonban nem tapasztaltunk. Megemlítendő a Wachtel cég újszerű kemencéje, amely egy különleges kerámiabevonat alkalmazásával nemcsak a sütési időt rövidíti le a felére, de hosszabban eltartható és jobb ízű terméket bocsát ki.

Az egyik legfőbb újdonságot azonban a globalizáció elleni védekezés egy új módszerének megjelenése jelentette. Ez pedig az áttételes kereskedelem kiiktatására szolgáló mobil értékesítés eszközrendszerének és marketing stratégiájának bemutatása volt. Több cég is gépjármű felépítményként – esetleg utánfutóként – kialakított mozgékony, tetszetős, praktikusan berendezett, és minden higiéniai elvárásnak megfelelő mozgó boltokat mutatott be.

Az eladóvá kiképzett gépkocsivezető vagy családtag, esetleg maga a tulaj, de mindenképpen egy személy elviszi a termékeket – mégpedig egy speciálisan kialakított, meglehetősen széles, friss szendvicseket, snackeket, de cukrász-süteményeket és üdítőket is tartalmazó kínálatot – egyenesen a vevőhöz, megcélozva elsősorban a nagyobb létszámú irodai cégeket. Egy helyen nem is áll tíz percnél többet, kiszolgál, és megy tovább. Érdekes módon az egyébként nem kevéssé bürokratikus Ausztriában ez a fajta értékesítés engedélyeztetése különösebb nehézségekbe nem ütközik.

Ez az értékesítési forma a magyar pékek számára is alternatív lehetőséget jelenthet a kiszállítással és a saját bolthálózattal szemben.