AZ ÉV FAGYLALTJA
és Erdélyi Balázs, aki
Azt már bizonyára mindenki tudja – ha
máshonnan nem, néhány oldallal ezelőtt
olvashatták a versenyről szóló beszámo-
lónkban –, hogy
Erdélyi Balázs
, az idei Év
Fagylaltja megalkotója nem mindennapi
eredménnyel térhetett haza, összesen hat
díjat vehetett át.
A két aranyérem és a vándorkupa mellett
még három különdíjat is neki ítéltek. A
verseny után egy jó héttel látogattuk meg
a Frer Cukrászdát, amelynek ő az egyik
társtulajdonosa.
– Mindenekelőtt meséljen a cukrászda
történetéről. Mit jelent például a Frer név?
–
Két baráti család – a Frank és az Erdé-
lyi – találta ki lassan húsz évvel ezelőtt,
hogy nyisson közösen cukrászdát. Innen
a név, a két családnév első két-két betű-
jéből. Vendéglátóipari szakközépben vé-
geztem, hivatalosan volt ugyan cukrász
szakmám, de az nagyon kevés lett volna
az önálló vállalkozói léthez. Akkoriban a
Kempinskiben dolgoztam felszolgálóként,
és azt terveztem, hogy hajóra megyek dol-
gozni, de édesapám rábeszélt, hogy egy évet
töltsek el Érden, a Pataki Cukrászdában. A
Vendéglátóipari Technikumban osztálytár-
sa volt
Pataki Jánosnak
, innen az ismeret-
ség. Az az egy év alapozta meg a szakmai
tudásomat, később a mestervizsgán már
nem is volt olyan téma, amivel náluk ne
találkoztam volna.
– Mióta indul a fagylaltversenyen?
–
Ez volt a második alkalom, legutóbb két
éve vettünk rajta részt, akkor az Étcsokis
feketeribizli fagyink közönségdíjas lett.
– Ennek fényében különösen szép a most
elért eredmény! Hogyan születettek meg a
versenymunkák?
–
A Mézes, diós hecsedli alapjául szolgáló
csipkebogyó fagylaltot régóta tartjuk, de a
versenyre újra kellett gondolnunk, hogy az
A kategória előírásainak megfelelően csak
természetes alap és járulékos anyagokat
tartalmazzon. Sokat böngésztem a régi
recepteket, azokból próbáltam megtalálni
a helyes irányt. Végül első próbálkozásra
megszületett a végleges, bevált változat.
Már csak annyi teendőm volt, hogy megbo-
londítsam egy kicsit, karamellizált dióval és
a mézzel tettük harmonikussá az ízvilágot.
