2014_06 - page 6

FAGYLALTVERSENY
Ismét egy jó hangulatú fagylaltversenyen
vehettek részt, akik június első hétfőjén
ellátogattak Soltvadkertre. Ez a nap vi-
dám felszabadultságával, de mégis az iz-
galmas versennyel a középpontjában az év
talán legnagyszerűbb szakmai eseménye.
A fagylalt ünnepe, ami évről-évre fontos
médiaesemény, felbecsülhetetlen értékű
reklámot jelentve az egész szakmának.
A benevezett fagylaltok száma a tavalyi-
hoz hasonlóan alakult, és a kategóriákon
sem változtattak a szervezők. A legutóbb
bevezetett új, gyári anyagokat nem tar-
talmazó fagylaltok kategóriája tartós si-
kernek bizonyult, az idei kupagyőztes
fagylalt is ebből a csoportból került ki,
csakúgy, mint a tavalyi.
A zsűrizés módján viszont módosítottak,
ezúttal a kóstolás asztalnál, felszolgált
egész gombócok alapján történt. –
Ez
egyértelműen sikeres újítás volt, de ezen is
kell finomítanunk, gyorsabbá kell tenni a
folyamatot
– mondta erről
Selmeczi Lász-
, az Ipartestület ügyvezetője. Szervezési
oldalon mindig van mit javítani, és nem
is sikerül minden új ötletet elsőre megva-
lósítani, de ez nem tragédia, ettől élő és
dinamikus ez a verseny, és alapvetően jó
irányba fejlődik.
Az idei kötelező íz a túró volt, ami nem
kis szakmai kihívást jelent, mivel a túró-
fagylalt állagát nehéz úgy beállítani, hogy
idővel ne változzon, ne keményedjen vagy
éppen ne folyjon szét. Viszont a teljesen
szabaddá tett variegálási lehetőséggel egé-
szen egyedi kreációk születtek. Málna,
áfonya, őszibarack, sárgabarack, csipke-
bogyó – csak néhány ízelítő a túróhoz pá-
rosított gyümölcsökből.
Többek szerint kicsit kettészakadt a me-
zőny. Voltak nagyon jó, kiváló fagylaltok,
és akadtak közepes, átlagos minőségűek.
De a fejlődés egyértelmű. –
A visszatérő
versenyzők egyre inkább érmeket kapnak
– mondta
Csuta Zsolt
, a zsűri egyik tag-
1,2,3,4,5 7,8,9,10,11,12,13,14,15,16,...36
Powered by FlippingBook