2014_11 - page 4

A kiskereskedelemi forgalom igen jelen-
tős része a karácsony előtti hetekben kerül
a kasszába. Emberemlékezet óta így van,
és ha változtak, változnak is a fogyasztói
szokások, a karácsony előtti költekezési
hajlam megmaradt. Igaz ez még akkor is,
ha kevesebből kell gazdálkodniuk a csalá-
doknak. Ilyenkor érezhetően nő a forga-
lom, javul a vásárlókedv.
Azért ez leginkább a tartós fogyasztási cik-
kekre, azon belül is az aktuális divattermé-
kekre igaz elsősorban
– vethetik ellen, és
természetesen van ebben a gondolatban
igazság. Ez egy régi tapasztalat, ami azon-
ban az elmúlt években lassan, de határo-
zottan változni kezdett. Nagyon sokan
megunták a kacatok ajándékozását, és
olyan ajándéknak való termékeket keres-
nek, amelyek biztosan nem lesznek porfo-
gók. Így vált divatossá ehető ajándékokat
adni. Persze nincs új a nap alatt. A doboz
bonbon, üveg bor, csomag kávé már évti-
zedekkel ezelőtt megszokott ajándék volt,
tipikusan vendégségbe menve. Kényelmes
volt, hiszen a legegyszerűbb élelmiszer-
boltban is lehetett kapni valamit, ha csak
az udvarias megfelelés volt a cél. Ráadásul
a minősége és a mérete – ezekkel együtt az
értéke – tág határok között mozgott.
Ma már azonban ennél több kell, kü-
lönösen, ha nem akar valaki sablonos,
unalmas lenni. Itt jövünk mi a képbe! Ma
ugyanis a sablonosság legnagyobb ellen-
szere a kézműves, egyedi vagy legalábbis
kisszériás, minőségi termékek választása.
A „bolti” doboz bonbonhoz képest – ami
5-10-15 évvel ezelőtt is pont így nézett ki
– mennyivel stílusosabb olyasmit ajándé-
kozni, amit jó esetben a megajándékozott
még sohasem látott. Az ilyen ajándék a
gondosságot, az utánajárást sugallja, pe-
dig lehet, hogy mindössze annyi történt,
hogy a vásárló nem az ABC-be, hanem a
mellette lévő pékboltba vagy cukrászdába
ugrott be gyorsan ajándékot venni.
Mi kell ahhoz, hogy minél több ember így
tegyen, hozzánk jöjjön ajándékot venni?
Mindenekelőtt legyen megfelelő kínála-
tunk. Akár pékboltunk van, akár cukrász-
dánk, legyen kifejezetten karácsonyi ter-
mékválasztékunk, ami vagy már be is van
csomagolva, vagy felkészülünk rá, hogy
az ünnephez illő díszcsomagolást tudunk
hozzá biztosítani.
A karácsonyi termékválasztéknak egy-
szerre kell tradicionálisnak és újszerűnek
lennie. Ez nem könnyű feladat, de sze-
rencsére ma már a bejglihez és pozsonyi
kiflihez képest hatalmasra nőtt a „hagyo-
mányos” karácsonyi finomságok tábora.
Lehet, hogy nem a mi hagyományunk,
de ettől még mindenki érzi, hogy az ün-
nephez tartozik a panettone, a stollen, a
gyümölcskenyér, a csokoládés karácsonyi
csillag és még ki tudja hányféle sütemény-
ötlet. Megújítani, felfrissíteni őket pedig
leginkább a formákkal, színekkel, dekorá-
ciós elemekkel tudjuk. Akár csak egy szép
szalag is elég, amivel átkötjük a kalácsot.
Ezzel át is értünk az előbb említett dísz-
vagy ajándékcsomagolás témájához. El-
lentétben a sütemények receptjével, ezen
a téren valóban lehet akár évről-évre egé-
szen más stílust, hangulatot alkotni. Rá-
adásul óriási választékból meríthetünk.
Készen kapható dobozok, csomagolópa-
pírok, zacskók, tasakok, táskák, szalagok,
masnik állnak rendelkezésünkre, de ha
még ennél is többet szeretnénk – saját,
egészen egyedi stílusú csomagolást –, azt
is örömmel megoldják az erre szakoso-
dott vállalkozások.
Ha idáig eljutottunk, a feladatunk első ré-
szét kipipálhatjuk. Amikor bejön valaki
hozzánk ajándékot vásárolni, lesz miből
választania. De honnan fogja tudni, hogy
érdemes nálunk (is) körülnézni? Ha évek
óta van karácsonyi kínálatunk, akkor a
törzsvevőknek már eszébe jut, de min-
denképpen érdemes minél szélesebb kör-
ben tudatosítani a lehetséges vásárolóink-
kal, hogy van ünnepi kínálatunk, érdemes
hozzánk jönni, ha valaki ajándékot keres
az ünnepekre.
Magyarán hirdetnünk kell. Lehetőleg úgy,
hogy az minél hatékonyabb legyen, azaz
elérje azokat, akiket meg szeretnénk szó-
lítani, minél nagyobb arányban győzze is
meg őket arról, amit mondani szeretnénk
és a lehetséges megoldások közül a leg-
olcsóbb legyen. Fontos az előbbi három
szempont sorrendje. Nem sokra megyünk
egy olcsó, de olyan megoldással, amivel
nem érjük el a célközönséget. Az első lé-
pés az, hogy végiggondoljuk, hogy kiket
szeretnénk elérni, és ezt milyen módon
tudjuk megtenni. Esetünkben ez valószí-
nűleg az üzleteink vonzáskörzetét jelenti.
A megszólításra sok mód lehet, például
a helyi sajtón (nyomtatott, elektronikus),
az Interneten, postaládákba tett vagy osz-
togatott szórólapokon keresztül. Ha első-
sorban átmenő forgalmunk van, akkor az
üzlet előtt osztogatott szórólap többet ér,
mintha ugyanazt a környék postaládáiba
tesszük. Ha a vendégkör elsősorban fiata-
lokból áll, akkor az Internet, azon belül is
a Facebook az első számú csatorna, amin
keresztül elérjük őket. Ott kell megszólí-
tani az embereket, ahol az idejüket töltik.
A meggyőzéshez elsősorban az kell, hogy
kellően vonzó formában mutassuk be a
kínálatunkat. Lefotózhatunk valamit a te-
lefonunkkal egy rendetlen asztal közepén,
vagy rászánhatunk egy kis időt, és készít-
hetünk komoly fényképet profi fotós vagy
egy ismerős lelkes amatőr segítségével. A
kettő között lesz különbség, ami a reklám
hatásában is érződni fog. De ez még csak
a jéghegy csúcsa. A nagy kérdés ismét az,
hogy kiknek szólunk. Különböző csopor-
tok különböző stílust igényelnek. Ismét
oda jutunk, hogy a vevőinket kell alapo-
san ismernünk. Halkan jegyzem meg,
hogy sokan nagyon sikeresek úgy, hogy a
szakmájukhoz jóval kevesebbet értenek,
mint amennyit a vevőikről tudnak.
Utolsó szempontnak azt írtuk, hogy a vé-
gül szóba jöhető lehetőségek közül a leg-
olcsóbbat válasszuk. Néha nem könnyű
megtalálni a helyes utat az értelmetlen
pénzszórás és a kicsinyesség között, pedig
fontos lenne. A legrosszabb, amikor vala-
kire mindkettő jellemző.
Maradt még néhány hetünk az ünnepekig,
készüljünk fel rá minél jobban. Nem csak
a saját hasznunkra, de mások örömére,
az ünnep szebbé, tartalmasabbá tevésére.
Például azzal, hogy igényes, minőségi és
szép karácsonyi kínálatot állítunk össze.
KARÁCSONYI KÍNÁLAT
amiért érdemes betérni hozzánk
4
1,2,3 5,6,7,8,9,10,11,12,13,14,...36
Powered by FlippingBook