2015_05 - page 6

A fagylaltverseny egyik legnagyobb érde-
me, hogy rendszeresen új és új cukrász-
dákat, fagylaltozókat segít abban, hogy
széleskörű ismertségre tegyenek szert.
Nem egy szűk kör nyeri évről-évre egy-
más között leosztva a kupát, hanem szinte
mindig más, közte olyanok, akik viszony-
lag nem túl régen vágtak bele a fagylaltké-
szítésbe. Nem a tekintély, az ismertség és
a múlt számít, hanem egyedül a fagylalt.
Jó példa minderre az idei kupagyőztes, a
Caffe Trevi csapata, akik mindössze hét
éve kezdtek – cukrászati tapasztalat nél-
kül. –
Egy régi álom vált valóra, amikor
2008-ban megnyitottunk. Olasz mintára
szerettem volna egy hangulatos cukrászdát
alkotni, ami egyszerre nemzetközi és ma-
gyar
– meséli
Mohácsy Tünde
, a tulajdo-
nos. Tegyük mellé, hogy még csak nem
is a fagylaltra építettek az induláskor, in-
kább a süteményekben voltak erősek.
Lépésenként tanultunk bele a fagylaltké-
szítésbe, ami időnként nagyon küzdelmes
volt. A tudás mellett a gépek is komoly
invesztíciót igényelnek, ezt is csak lassan
tudtuk arra a szintre hozni, amivel már
elégedettek vagyunk. Most már van egy fel-
ső kategóriás fagylaltgépünk. A tavalyi év
hozta meg az áttörést, azóta már a fagylal-
tért is jönnek, nem csak a süteményekért
vázolta az utat a tulajdonos asszony.
A fokozatos haladás egyik legfontosabb
állomása
Mányoki Krisztián
öt évvel
ezelőtti csatlakozása volt, aki cukrász
végzettségű, és kül- és belföldön is sok
tapasztalatot szerzett a vendéglátásban.
Kettőjük kapcsolata sokkal több, mint a
közös munka. –
Az öcsémnek tekintem,
teljes mértékben megbízom
benne, ráadá-
sul nagyon kreatív
– mondja róla Tünde.
A kölcsönös bizalom alapja a közös hitük.
A keresztény értékrend miatt költöztem
Biatorbágyra tíz évvel ezelőtt, ahol egy
missziós központ szakácsa lettem
– mesélt
Krisztián arról, hogy hogyan találkoztak.
Tünde férje és Krisztián ma ugyanannak
a református gyülekezetnek a presbiterei.
Innen az ismeretség és a bizalom.
A győztes fagylaltjuk egy kicsit hason-
ló utat járt be, mint maga a cukrászda.
Először süteményként létezett, és ez volt
az egyik húzótermékük. –
A férjem báty-
jától kaptuk ajándékba az Opera Royal
torta receptjét, amikor elindultunk. Mivel
az emberek jelentős része csokoládé rajon-
gó, ez a süteményünk kifejezetten sikeres a
mai napig. Innen jött az ötlet két éve, hogy
készítsük el fagylalt változatban is. Már ta-
valy akartunk vele indulni, de ez végül el-
maradt. Jobb is így, mostanra ért be igazán
a munka
– osztotta meg velünk a győztes
fagylalt történetét Tünde.
Az Opera Royal fagylaltot a csiszolgatás
közben először családi körben, majd a
tágabb családjukban – a református gyü-
lekezetben – tesztelték, és a visszajelzések
alapján finomították. Főzött fagylaltalap-
pal és belga étcsokoládéval készül, amit
hántolt ostyával és mogyorós pralinéval
variegálnak, végül a tetejét fehér csokolá-
déval díszítik.
A zsűri számára meggyőző volt az össze-
állítás, a nagyközönségnél pedig biztos a
siker. Alig másfél nappal a fagylaltverseny
után ültünk le beszélgetni, és már az idő-
pont egyeztetés sem volt könnyű. Tünde
férje, aki egyébként nem vesz részt a Caffe
Trevi munkájában, most telefonos ügye-
letet vállalva igyekezett minden interjú
megkeresést beosztani, hogy Tünde és
Krisztián mindenhová el tudjanak men-
ni, ahová hívták őket. Persze nem csak a
TV műsorok szerkesztői keresik őket. –
Nagyon sokan, ismerősök és ismeretlenek
egyaránt, telefonálnak, hogy gratuláljanak.
Sokan a nyitva tartás iránt érdeklődnek, és
azt kérdezik, mindig van-e a győztes fagy-
laltból a pultban
– mesélnek arról, hogy
mennyi hívást kapnak. Már messzebbről
is jönnek kifejezetten a győztes fagylaltot
megkóstolni, a pátyiak pedig elmondják,
hogy büszkék rá, hogy az „ő” cukrászdá-
juk nyert. Ekkora reklámértéke van a győ-
zelemnek, hétfő estétől szerda délig!
6
OPERA ROYAL
a fagylalt, amit siker
1,2,3,4,5 7,8,9,10,11,12,13,14,15,16,...44
Powered by FlippingBook