2015_08 - page 6

Nem kis kihívás elé állítja évről évre az
Egy Csepp Figyelem Alapítvány a cukrá-
szokat. Rendkívül szigorú keretek között
kell alkotni valami újat, ami még legyen
finom is. A szigorúság érthető, hiszen
beteg embereknek készül, akiknek az ál-
lapota ezt megköveteli. Cserébe viszont
komoly médiafigyelmet kapunk, ami
mindannyiunkra jó hatással van, hiszen
azt a képet erősíti, hogy a cukrászdákban
egészséges finomságok is kaphatóak.
Ez egy teljesen új világ
– mondja
Vaslóczki Orsolya
, az idei cukormentes
torta megalkotója. –
Kevéssel maradtam
le arról, hogy bejussak az Ország Tortá-
ja döntőbe, és ez adott motivációt ahhoz,
hogy a cukormentes versenyre koncentrál-
jak. Nehéz feladat volt, de az Alapítvány
nagyon sokat segített. Mindent apróléko-
san mérlegelni kellett, hogy beleférjünk az
előírások által meghatározott keretekbe.
Fontos volt számomra, hogy ünnepi han-
gulatú torta legyen, hiszen augusztus 20.-
ra készül, és persze legyen innovatív is.
Olyan tortát akartam készíteni, ami egy
kicsit engem is visszatükröz: harmonikus
ízekkel, amelyek nekem is ízlenek.
Nagyon sok finomítás, kísérletezés után
összeállt a torta, de valami, az a szükséges
plusz még hiányzott. Végül kezembe akadt
egy légpárnás fólia, amivel a torta tetejé-
nek a formáját alakítottam ki, ami olyan
karakteresre sikerült, hogy erről neveztük
el Buboréktortának.
A torta első pillanattól kezdve komoly
sikert aratott a fogyasztók között. Már a
parlamenti bemutatón látható volt, hogy
milyen jól fogy, és mindenki elismeréssel
nyilatkozott róla. A véleményeket legin-
kább úgy lehet összefoglalni, hogy megle-
pően finom ahhoz képest, hogy mennyire
energiaszegény.
Én kifogásoltam, hogymiért nem édesebb,
de meggyőztek, hogy jobb így
– mesélte
Horváth Ferenc
, akinek a cukrászdájában
Orsolya dolgozik. –
Azt remélem, hogy
viszonylag hosszú életű torta lesz, mert
tényleg finom. Sokat dolgoztunk vele, leg-
alább harmincszor nekirugaszkodtak, mire
minden összeállt. Egy-két grammonként
kellett változtatni a recepten. A pektinen
még az utolsó pillanatokban is állítgattak,
hogy tökéletes legyen. Orsolya egyébként is
foglalkozik nálunk termékfejlesztéssel, ez a
torta az ő vezetésével készült el
.
A torta számszerűsíthető értékei egészen
kiválóak: szeletenként mindössze 278 ka-
lóriát és 11,8 gramm szénhidrátot tartal-
maz. Nincs benne fehér liszt, hozzáadott
cukor, és csak mérsékelten emeli meg a
vércukorszintet. Ezeket az értékeket a
Wessling Hungary Kft. független élelmi-
szervizsgáló laboratórium megvizsgálta,
és mindössze 0,3% eltérést talált, ami azt
jelenti, hogy a Magyar Dietetikusok Or-
szágos Szövetsége által elvégzett számítá-
sok pontosak voltak.
A versenyen két különdíjat is kiosztot-
tak. „A leginnovatívabb receptért” díjat
a Raj Ráchel Tortaszalon Diós-vaníliás
csipkebogyó tortája kapta. Az Egy Csepp
Figyelem Alapítvány különdíját pedig az
Álomsüti Cukormentes Cukrászda érde-
melte ki a Körtés csokimousse tortával.
A desszerteket elérhetővé tenni azoknak,
akik számára a cukor veszélyes, több,
mint üzlet. Figyelmes gesztus, az odafi-
gyelés jele, ami attól értékes, hogy nem
egy könnyű, hanem kifejezetten komoly
szakmai feladat, amelyhez nekünk is fej-
lődnünk, tanulnunk kell.
BARACKOS
buboréktorta
1,2,3,4,5 7,8,9,10,11,12,13,14,15,16,...36
Powered by FlippingBook