2015_09 - page 9

lágszinten is közismert, lehetőleg pozitív
történelmi eseményünk, amit fel tudnánk
használni ilyen célra.
A mostani, európai döntő tétje az volt,
hogy melyik országok juthatnak tovább
a jövőre, az Europain-en megrendezendő
világkupára. A kontinensünk verseny-
csapatait két részre osztották: nyugati és
keleti csoportra. A nyugatiból kettő, a
keletiből egy csapat juthatott tovább. Így
nekünk a szerbekkel, lengyelekkel és az
oroszokkal kellett összemérni a tudásun-
kat. –
A verseny közben is mindenki azt
mondta, hogy köztünk és az oroszok között
fog eldőlni a továbbjutás
– mondta Papp
Tamás, aki abban a kellemes helyzetben
volt, hogy kívülről figyelhette a versenyt,
és közben a kollégáival felmérhette a köz-
hangulatot. A szoros küzdelemben mind-
két esélyes csapat időre elkészült, senki
nem hibázott komolyan. Innentől már
csak az apróságok számítanak, amik alap-
ján végül a zsűri az orosz csapat munká-
ját értékelte magasabbra, így ők vehetnek
részt a világkupa döntőjén. Ettől függetle-
nül a magyar csapat teljesítménye kiváló
volt, amiről
Septe József
, a Pékszövetség
elnöke, aki szurkolóként meglátogatta a
versenyt, ezt mondta: –
Jó volt itt, ma ma-
gyarnak lenni!
A versenyzők mindannyian kiemelték,
hogy mennyire professzionálisan volt
megszervezve az egész esemény. –
A mé-
dia bevonása elképesztően magas színvo-
nalú volt. A Facebook-on és a verseny hon-
lapján percre kész információk voltak, és
egy komplett TV stáb dolgozott azon, hogy
a WebTV-n bárki, a világ bármely pontjá-
ról gyakorlatilag élőben követhesse az ese-
ményeket
– mesélte
Takó Zoltán
, a csapat
harmadik tagja.
Úgy bántak velünk, mint az olimpiko-
nokkal. A franciák a kenyeret és vele együtt
a pékeket is sokkal jobban megbecsülik,
mint a magyarok
– mondta Vajda Péter.
Talán ebből a megbecsülésből származott
az az apró részletekre is ügyelő odafigye-
lés, amivel minden perc ki volt találva.
Mindenki tudta a dolgát, minden a helyén
volt, és az elérhető legmagasabb színvona-
lat képviselte.
Szakmailag minden csapat nagyon felké-
szült volt. A magyar versenyzők a hollan-
dokat (ők jutottak be a franciákkal együtt
a világkupa döntőjébe a kontinensünk
nyugati feléből) emelték ki. –
Végtelenül
nyugodtan, tökéletes precizitással dolgoz-
tak. Látszott rajtuk, hogy nagyon sokat
gyakorolták a mozdulataikat. Egy hatal-
mas tudású szakmai iskola állt mögöttük,
ami a felkészülésüket segítette
– mesélték.
Vannak országok, amelyek nálunk sokkal
többet tudnak fordítani egy ilyen ver-
senyre való felkészülésre – ezért is korrekt
hozzáállás a szervezők részéről a nyugat-
kelet bontás. A svédek például komplett
tartalék csapatot is vittek, akik ugyanúgy
fel voltak készítve, mindent tudtak, és ha
szükséges lett volna, bármikor beugranak
a versenyzők helyére. Csak ez önmagában
mennyivel megnöveli a felkészülés költsé-
geit! Nekünk sokszor lelkesedéssel, krea-
tivitással kell pótolni a szűkösebb anyagi
lehetőségekből következő nehézségeket.
Ez volt a negyedik Lesaffre kupa. Roland
már harmadszor, Zoltán másodszor, Péter
pedig első alkalommal vett rajta részt. A
továbbjutás eddig még egyszer sem sike-
rült, de lépésről-lépésre közelebb jutunk a
sikerhez. –
Tanulni akarunk a pontjaink-
ból
– mondták, és ez a jövő záloga. Most
is csak egy hajszálon múlt, és legközelebb
reméljük már sikerülni fog az álom.
Ezek a nemzetközi versenyek egy kicsit
a Forma 1-hez hasonlítanak. Szurkoló-
ként „csak” egy látványos és izgalmas
esemény. De ami mögötte van, az ennél
sokkal több: szakmailag elmenni a végső
határokig, és egy kicsit tovább tolni őket.
Az autóversenyzés végletekig kiélezett
világában új műszaki megoldásokat, öt-
leteket tesztelnek, amelyek – ha beválnak
– néhány év múlva a sorozatban gyártott,
hétköznapi autókban is megtalálhatóak
lesznek. Ugyanígy a mai pék-verseny-
technikák, ötletek egy része előre viszi,
gazdagítja a mindennapok szakmai mun-
káját. Ez a legfontosabb értelme ezeknek a
versenyeknek.
Gratulálunk a versenyzőknek és azoknak
akik segítették a felkészülésüket – minde-
nekelőtt a Lesaffre Magyarországnak!
múlt a győzelem
9
1,2,3,4,5,6,7,8 10,11,12,13,14,15,16,17,18,19,...36
Powered by FlippingBook