2015_10 - page 3

A valódi, jó minőségű csokoládé egy-
re nagyobb teret hódit, visszaszerezve
az őt megillető pozíciót a gasztronó-
miában. Ehhez nekünk kell, kellett
megváltoznunk, nem a csokoládénak.
Szokatlanul hangzik, de ez a nagyszerű
anyag megtanított minket valamire.
Pierre Hermé
, a ma élők közül a legna-
gyobbnak tartott francia cukrászmes-
ter azt írta, hogy „
mindent alkalmaz-
nunk kell, amit tudunk, hogy ne csak
ugyanazt adjuk vissza, amit megtanul-
tunk
”. Ha rajtam múlna, ezt a mon-
datot minden tanteremben kiírnám a
tábla fölé.
A csokoládé ezt a szemléletet tanítja,
taníthatja meg nekünk. Ahhoz, hogy
kihozzuk mindazokat a lehetőségeket,
amelyeket magában rejt, igazán nagy-
szerűt alkossunk vele, értenünk kell
hozzá, és minden, akár egészen más
területeken megismert tudásunkat is
latba kell vetni. Lehet vele egyszerűen
is dolgozni, de aki kicsit közelebb ke-
rül hozzá, az megérti, hogy a csoko-
ládéval sokkal messzebbre lehet jutni,
mint azt első vagy akár második ráné-
zésére gondolnánk. Még mindig nem
tudunk róla mindent. A közelmúltban
találkoztunk vele, hogy egy világhírű
egyetemen doktori programot írtak ki
a csokoládé kutatására.
Nekünk, felhasználóknak szinte vég-
telen még a tér, és ahogyan Pierre
Hermé mondta, minden tudásunkat,
tapasztalatunkat fel kell használni ah-
hoz, hogy tovább tudjuk tágítani azt a
csodálatos világot, amit a csokoládé a
gasztronómiában jelent.
Az évtizedekig tartó, legyen minél
egyszerűbb, gyorsabb irányzat zsákut-
ca volt – legalábbis a kisipari cukrászat
számára –, ezt ma már mindenki látja.
Sok más hagyományos anyag, techno-
lógia is visszatért (vaj, tejszín stb), de
a csokoládénak szimbolikus jelentése
van. Mint a világ valószínűleg legnép-
szerűbb íze, kiemelt figyelmet kap a fo-
gyasztók részéről. Sokan ennyi alapján
bírálják el a termékeinket, értékelik a
teljes kínálatunkat.
Kihívást jelent valódi csokoládéval
dolgozni, különlegességeket alkotni?
Elsőre lehet, de vegyük észre, hogy ez
egyben egy óriási lehetőség! A „
kever-
jük össze ezt a port vízzel és kész a desz-
szert
” típusú termékgyártáshoz ránk
nincs szükség, elég hozzá egy robot.
Az a tudás és tapasztalat, amit a csoko-
ládé megkövetel, véd meg attól, hogy
bárki, bármikor leutánozzon bennün-
ket. Ez a csokoládé üzenete, ezt tudja
megtanítani, ha nyitottak vagyunk a
fejlődésre, a tanulásra.
AMIT A CSOKOLÁDÉ
tanít nekünk
Tartalmunkból
3. oldal
26
31
34
Amit a csokoládé tanít nekünk
XX. évfolyam, 10. szám
A magyar cukrászok,
fagylaltosok,
és tésztagyártók
ingyenes információs kiadványa
Kiadó: Landra Kft.
2112 Veresegyház, Szentkorona u. 7.
Telefon: +36-28/389-223
Fax: +36-28/586-080
Email:
Web:
Főszerkesztő: Papp Román
Tervezőszerkesztő: Gazdag Nóra
Terjesztés: postai úton ingyenesen
Magyarországon, Romániában
és Szlovákiában
pékek,
Nyomda: Pauker Nyomda Kft.
Fotók: Gazdag Nóra • Shutterstock.com
A lapban megjelent hirdetések tartalmáért, valamint az
esetleges nyomdahibákért a Kiadó felelősséget nem vállal.
3
1,2 4,5,6,7,8,9,10,11,12,13,...36
Powered by FlippingBook