adódik a kérdés, hogy hogyan tovább, mi
lesz a következő lépés?
–
Nem fogunk Pesten vagy Győrben újabb
Harrer Cukrászdát nyitni, pedig sokan
kérdezik, hogy mikor tesszük már meg.
Ezt nem lehet sokszorosítani. Szerintem
nem lehet igazi vendéglátást úgy végezni,
hogy az ember nincs itt minden nap. A fér-
jem sokáig egy órával előbb érkezett, mint
mindenki más, és egy órával később ment
haza, mint a többiek. Mostanra sikerült
erről lebeszélnem, de én is itt vagyok, ami-
kor csak tudok. Mi ezt szeretjük. Ha bele-
fáradok az irodai munkába, akkor beállok
a pult mögé, hogy lássam, mi történik az
üzletben. Vagy éppen a mosogatóba, hi-
szen mindent elárul, hogy mi jön vissza a
tányérokon. Számtalan ember minket hív
fel a mobilunkon, hogy tortát rendeljen, és
a Facebook-on is gyorsan válaszolni kell
minden ügyes-bajos kérdésre. Talán ha
majd a most 14 éves Laura lányunk felnő,
akkor jut időnk valami újabb ötlet megva-
lósítására
– kapunk választ a kimondott és
kimondatlan kérdéseinkre.
Laura is cukrász akar lenni, hiába mond-
ják neki, hogy szabadon választhat, fog-
lalkozzon azzal, amivel csak akar. De mi-
ért is akarna mással foglalkozni? A szülei
célja az, hogy amit majd átadnak a gyere-
keknek, annak örüljenek. Ne legyen ben-
ne kényszer, erőszak. Ha folytatni akarják,
azt önként, maguktól tegyék, és amit eh-
hez kapnak, arra büszkék legyenek.
De még nem tartanak itt, eszük ágában
sincs abbahagyni a munkát. Inkább ter-
veznek és játszanak a gondolattal, hogy
kakaóbabból maguk is alkossanak saját
csokoládét. –
Esetleg a távoli jövőben, mert
úgy gondoljuk, hogy az egy újabb szakma.
A cukrászattól egy lépés a csokoládéval
való munka és egy újabb a babból való
kiindulás. Kettőt még könnyű átfogni, de
háromra már kevesen képesek
– mondják.
Szimpatikus az, ahogyan összhangot te-
remtenek a csokoládé iránti kézzelfogha-
tó rajongásuk, a legjobb értelemben vett
vendéglátás, a vendégek iránti tisztelet, az
alkalmazottakkal való törődés és a család
között. Például komoly teraszuk van, aho-
vá a dohányos vendégek szívesen ülnek.
Még télen is igényelnék a kültéri kiszolgá-
lást – a sípályán is kiülnek egy forró ital
mellett a teraszra, mondják –, de novem-
bertől erre nincs módjuk. –
Tüdőgyulla-
dást kapnának a lányok
– hangzik az egy-
szerű, de komoly törődést kifejező válasz.
50 embernek adnak Sopronban munkát,
és ez felelősséggel jár.
Amit felépítettek, elértek az kimagasló
magyar és osztrák viszonylatban egyaránt.
Mégsem érzik azt, hogy ők már mindent
tudnak, nekik már nincs szükségük ta-
nulásra. –
23 féle csokoládéval és 1 féle
kávéval dolgozunk. Úgy gondoltam, hogy
ez nincs jól, ezért a múlt héten elmentem
egy barista tanfolyamra. Egy hét intenzív
képzés volt, mindenkit megtanítottak a
kávéfőzés rejtelmeire. Azt is megtanultam,
hogy nem baj, hogy csak egyféle kávéval
dolgozunk, de abból a legjobbat kell kihoz-
ni
– meséli Beatrix.
Odafigyelnek az apró részletekre, ízléssel,
igényességgel nyúlnak minden témához.
Az épület, a termékek, a csomagolás és az
üvegfalon át követhető termelés is harmó-
niában van. Nyugalmat, eleganciát sugall
minden. Modern és minőségi.
Mindannyian tudjuk, hogy a cukrásza-
tunk fénykorát a Monarchiában élte. Sok-
szor több-kevesebb sikerrel a mai napig
ahhoz próbálunk ragaszkodni. A Harrer
viszont teljesen más utat jár, nyoma sincs
náluk a bécsi skanzen hangulatnak. Ők,
ízig-vérig osztrák-magyarként azt teste-
sítik meg, amivé mára fejlődhetett volna
az a világ, ami száz éve süllyedt el a nagy
háborúban.
11
