mondta
Andrész Zoltán
, zsűritag. Mind-
ezt bátor összeállításokban, mint például
a kecsketejből készült fagylalt, a tökmag
ganache vagy a szintén kecsketejes sós ka-
ramell. Különleges fűszereket is használ-
tak, például szerecsendió virágot.
–
Nagyon izgalmas verseny, örülök, hogy
itt lehetek. Úgy tűnik, hogy a férfiak bír-
ják jobban a stresszt, de mindenkin lát-
szik, hogy iszonyú feszült
– súgta nekünk
verseny közben
Augusztné Szőcs Ibolya
,
aki szintén a cukrászdai cukrászokat
képviselte a zsűriben. Ibolya alaposan
felkészült, a verseny előtt inkognitóban
végigjárta a versenyzők munkahelyét, és
megkóstolta az alkotásaikat. –
Így jobban
tudom értékelni őket, és látom, hogy a hiá-
nyosságok csak a stressz miatt vannak. Lát-
szik, hogy van jövője a szakmának, vannak
új technológiák, és van lehetőség tanulni,
csak akarni kell
– mondta. Ő is azt fáj-
lalta, hogy nem volt a versenyzők között
cukrászdai cukrász. A bátortalanságon
kívül az Ország Tortája és az Év Fagylaltja
versenyek is elvonták az energiákat attól,
hogy a Desszertversenyen induljanak.
Kár, mert nagyszerű alkalom volt. –
Na-
gyon sokat tanultunk egymástól
– mondta
a szintén zsűritag
Kiss Rita
, a Vendéglátó
Szakmai Oktatók Országos Egyesületének
alelnöke.
Az egymástól tanulás a legnagyobb ér-
ték, amit ez a verseny felmutatott. Ez viszi
előre a szakmát, ad értelmet annak a sok
munkának, pénznek, amit a szervezők és
a szponzorok belefektettek.
–
Ahogyan gyakoroltunk, együtt fejlődtünk
és tanultunk egymástól. Komoly barátság
lett belőle. A végére úgy éreztük, mintha
jobb és bal kéz lennénk, úgy kiegészítettük
egymást. Az egészben a legjobb a felkészü-
lés volt, nagyon sokat nevettünk. Legköze-
lebb is együtt indulunk
– mondta a ver-
seny után Anna és Gréta, akik a második
helyezésük mellé a legjobb artisztika és a
legjobb tányérdesszert különdíjakat is ha-
zavihették.
A fiúk szintén azt mondták, hogy ren-
geteget tanultak a versenyből. Péter két
éve várta a lehetőséget, hogy elinduljon,
ugyanis az első Desszertversenyre is ne-
vezett, de akkor az utolsó napon lebete-
gedett, így bár még a neve is fel volt írva a
box fölé, lemaradt róla. Nem volt kérdés,
hogy kivel indul együtt. –
Ez kölcsönös, én
is őt hívtam volna, ha nekem jut eszembe
indulni a versenyen
– teszi hozzá Róbert.
A kérdésünkre, hogy hogyan bírták a
nyomást, így válaszoltak: –
Ez az élet. A
mindennapi stresszhez már hozzászok-
tunk. Csak a vége volt igazán feszültség. Az
idő az ellenség, azt kell jobban beosztani.
Van még hová fejlődnünk
.
Amíg Anna és Gréta a két évvel ezelőtti
versenyen ismerkedtek meg, addig Péter
és Róbert már régóta jó barátok. Kicsi a
világ, Mihályi László Desszertszalonjában
találkoztak, Róbert akkor kezdte a szak-
mát, Péter pedig Belgiumból hazatérve
kapott állást a híres mesternél. Mindez
még 2008-ban volt, azóta már mindketten
máshol dolgoznak.
10
