2016_07 - page 4

A vállalkozásaink életében meghatározó
szerepe van a gépeknek, berendezések-
nek. Még a leg-legkézművesebb műhely
is használ néhány olyan gépet – például
kemencét –, ami nélkül nem tudna ter-
melni. Kezdetben a gépek, berendezések
elsősorban az emberi erővel el nem végez-
hető feladatokra szolgáltak – mint példá-
ul a már említett kemence. A következő
lépés a termelékenység, majd ezzel pár-
huzamosan az élőmunka kiváltásának le-
hetősége volt, ami az ipari forradalomban
vált robbanásszerűvé. Ma – különösen az
informatikának köszönhetően – teljesen
új szerepkört kapnak a gépek, berendezé-
sek. Az üzleti stratégia megvalósításának
központi elemévé váltak. A korábbi szem-
pontokon túl ma egy jól átgondolt gép-
beszerzés alapvető kérdése, hogy hogyan
illeszkedik a cég stratégiájába.
Vannak nyilvánvaló esetek, például ami-
kor egy vállalkozás a költségek minima-
lizálását tűzi ki célul, hogy a lehető leg-
alacsonyabb áron is nyereséges tudjon
maradni. Ekkor értelemszerűen a leg-
energiatakarékosabb,
leghatékonyabb,
leggyorsabb gépekre van szükség, aminek
az ára is elfogadható, hogy a tőkeköltség
ne vigye el azt a hasznot, amit a hatékony-
ság megtermel.
Hasonlóan közérthető az üzletberende-
zések kérdése, ahol az adott cég arculatát,
a megcélzott vevőkört, a kitűzött árszín-
vonalat kell tükröznie minden, a vásár-
lók által látható gépnek, berendezésnek.
Ugyanilyen jó példa a flottabeszerzés, hi-
szen tudjuk, hogy milyen körben szeret-
nénk kiszállítani a termékeinket, kisebb
vagy nagyobb tételeket vásárló vevőink
vannak (kis boltoknak értékesítünk vagy
hipermarketeknek). Értelemszerűen eh-
hez kell igazítani a gépjárművek méretét,
számát. Optimális esetben mindezt nem
a jelenlegi helyzetre számítva, hanem a
stratégiai terv alapján, amivel igyekszünk
a vállalkozásunk jövőbeni helyzetét meg-
becsülni és befolyásolni.
A nyilvánvaló példákon túl egyre több,
kifinomultabb módszer áll rendelkezé-
sünkre ahhoz, hogy olyan üzleti stratégi-
ákat valósítsunk meg, amelyek korábban
elképzelhetetlenek voltak. Szinte a konk-
rét vevőre szabhatjuk a kínálatunkat. Erre
4
GÉPEK, BERENDEZÉSEK
az üzleti
1,2,3 5,6,7,8,9,10,11,12,13,14,...32
Powered by FlippingBook