2017 10

MINŐSÉG MINDENKINEK Tukacs Roland pékséget nyitott Tukacs Roland az egyik – sőt valószínűleg az első számú –, legnagyobb tudású ma- gyar pék. A Pékválogatott csapatkapitá- nyaként számtalan versenyen, bemutatón vett részt, a kupagyűjteménye igencsak impozáns. Az elmúlt éveket azzal töltöt- te, hogy szaktanácsadóként segítette az ország pékségeit, ezzel még több tapasz- talatra téve szert. Mindezekkel felvértezve most, június 21-én szüleivel és testvérével közösen, Jászberényben megnyitotta első saját pékségét. – Fél éven keresztül terveztem, hogy mi lesz az első napi kínálat, miből mennyit és mi- kor fogunk sütni, hogy minél teljesebb vá- lasztékot tudjunk már az első óráktól biz- tosítani – meséli Roland. Van úgy, hogy hiába minden tudás és tapasztalat, az élet mást hoz. Reggel hatkor kinyitottak, és fél nyolcra a vevők szétkapkodták az árut. – Mi voltunk az ország egyetlen üzlete, ahol üresek voltak a polcok, és mégis sor- ban álltak a vevők – meséli Roland anyu- kája mosolyogva. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag semmi- lyen reklámot nem tettek közzé. Mi a titka ennek az átütő sikernek? Az elmúlt tíz év, amiben Roland a testvérével közösen jár- ta a környéket és az országot a mobil ke- nyérlángos sütödéjükkel. A jászberényiek pontosan tudták, hogy mire számíthatnak tőlük: kompromisszumok nélküli minő- ségre. De arra, amit itt találtak, valószínű- leg álmukban se gondoltak. – Anya, Roland biztos a kifliért kapta ezt a nagy kupát – rángatja egy óvodás az anyu- kájának a kezét, és mutatja a vitrinben ki- állított serleget. A kicsik a kifliért vannak oda. Vannak, akik még beszélni is alig tudnak, de az első, hogy egy kiflicsücsköt kell a kezükbe nyomni, amikor betér ve- lük az anyuka vásárolni. A nagyobbak (és a felnőttek egy része) a kakaós csigáért rajong, ki is követelték, hogy naponta két- szer süssék, mert reggel nyolcra az összes elfogyott. A minőség Roland számára azt jelenti, hogy minden valódi. Nincs margarin, csak vaj, nincs tojás- és tejpor csak friss tojás és friss tej. A kovász kovászból van, és akár 16 órán át hagyják dolgozni. – Nagyon odafigyelünk arra, hogy mit adunk az embereknek. Szembemegyünk a fogyasztói társadalommal, nem szempont, hogy könnyű legyen. Van olyan termékünk – a fondorlat – amit kifejezetten nehéz csi- nálni. Ez több, mint egy péktermék, egy igazi emblematikus sütemény, ami inno- vatív és kifejezi mindazt, amit vallunk – mesél Roland a selymes kalácstésztából sütött, házi vaníliakrémmel (valódi va- níliából főzik) töltött, gyümölcsös süte- ményről, aminek a tetején még ropogós édes morzsa is van. Elképesztően finom, valódi élmény elfogyasztani. Ha már az elképedésnél és a lélek kifeje- zésénél tartunk, akkor az üzletberendezés mellett sem mehetünk el szó nélkül. – Itt minden részlet a lelkünk egy darabját tük- rözi. Azt akarjuk, hogy a tárgyak, az épület és a szakma is új életet kapjon. Egy egykori lakatosműhelyt alakítottunk át, mindent ketten a testvéremmel, Norbival csináltunk – mondja vendéglátónk. Az elképedés a vendégek dolga, akiket a félbevágott VW Bogár valamint a kiszu- perált csirkeetetőből és locsolókannák- ból készült lámpabúrák fogadnak. – A Volkswagent azért hozták létre még a 30-as években, hogy mindenkinek legyen egy jó autója. Ezt a gondolatot alkalmazzuk mi is, Volks Waren, azaz a nép terméke, amit mi kínálunk. Van egy-két hely az ország- 16

RkJQdWJsaXNoZXIy MzYxNjk=