2018 02

22 LÁTTU Kétszáztízezer – még leírni is sok, hogy ennyi ember zarándokolt el Riminibe, hogy részt vegyen az idei Sigepen. Az első három napon mozdulni is alig lehetett, az egyébként jól szervezett tömegközleke- dés megbénult, 8 km-t több, mint egy óra alatt tett meg a busz a várostól a vásárig. – Mi az utolsó két napon voltunk, akkor már kényelmes volt, a standok is csak 30%- ban voltak tele. Mindenkinek javasoljuk, hogy a végére időzítsék a látogatást – me- séli Pálfi Attila (Florida Fagyizó, Balaton- máriafürdő). A kevés kivételhez tartoztak, a magyarok zöme az első három napon látogatta meg a kiállítást, amint arról a standokon dolgozó kollégák beszámoltak. A Sigep igazi világvásár abban az érte- lemben is, hogy nagyon sok standon jól ismert arcokkal, magyar képviselőkkel ta- lálkozhatunk, akik nyelvi korlátok nélkül tudják nekünk bemutatni az újdonságai- kat. Már amit tudtak. – Jelentős újdonsá- got nem láttunk, az alapanyaggyártók leg- inkább a különböző ízek kombinációival igyekeznek új termékeket alkotni – mondja Andok Tamás (Aromitalia). Látni, tanulni való ettől még volt bőven. – Láttuk a világot, a trendeket – foglalja össze a lényeget Pálfi Attila. Ez a legfon- tosabb, a Sigep azt mutatja meg, hogy hol tart ma, és merre fejlődik a szakma vi- lágszinten. A legtöbben a fagylalt árusító robotot emlegették, mint a jövő ígéretét. – Csodaszépen dolgozik, de egy kicsit még lassú – mondja róla Andok Tamás. A legjobban azok jártak, akik konkrét üz- leti céllal keresték fel a vásárt. – Mi egy töl- csérsütő gépről tárgyaltunk – meséli Balga Tibor (Kisgergely Kft, Miskolc). – Teasü- temény gyártó gépet vásároltunk, amivel macaront is lehet készíteni. Vizes vágót is kerestünk, de azt nem találtunk az egész vásárban – mondja Ipacs Balázs (Hiszté- ria Cukrászda, Budapest). A Sigep gerincét a fagylalt adja, ez teszi ki a vásár nagyobbik felét. Ezen a téren megkérdőjelezhetetlen a Sigep elsősége, így különösen a fagylalt világában lehet a jövőre vonatkozó tanulságokat levonni. – Jól látszik, hogy az olaszok a naturális, tiszta ízek felé mozdultak el – meséli So- mogyi Renáta (Bringatanya, Gyenesdiás). Karl Zsolt (Karl Cukrászda, Dunaharasz- ti) ugyanezt erősíti meg: – Letisztult, egy- szerű ízeket láthattunk, kóstolhattunk . Ipacs Balázs is hasonlóképpen nyilatko- zott: – Volt egy bolognai fagylaltos, akinek annyira tiszták voltak az ízei, mintha nem lett volna benne cukor, és ez mellett még nagyon krémes is volt .

RkJQdWJsaXNoZXIy MzYxNjk=