2015_03 - page 6

Az esküvői tortákban idén is két alapvető
irányzat fog dominálni. Az egyik a klasz-
szikusan elegáns, a másik pedig a minél
figyelemfelhívóbb, színes, akár kicsit ext-
ravagáns megoldások.
Természetesen mindkét csoport tovább
bontható, és valójában ezek csak kívülről
ráhúzott kategóriák, hiszen ha minden lé-
tező esküvői tortát egymás mellé tennénk,
akkor egy olyan sort lehetne felállítani,
amiben egymás mellett alig-alig különbö-
zőket találnánk, de a messzebbiek mégis
markánsan eltérnek. Kicsit hasonló ez a
szivárvány színeihez, aminél folytonos az
átmenet, de mégis meg tudunk különböz-
tetni benne egyértelmű színeket.
A klasszikusan elegáns torták között pél-
dául jól csoportba foglalhatóak a roman-
tikus vagy a kifejezetten hűvösebb ele-
ganciát hangsúlyozó torták. Az amerikai
stílusú, csipkés-fodros torták egy újabb
alkategóriát képviselnek ezen a körön be-
lül. A modern megoldások között pedig a
legkülönbözőbb stílusirányzatokat külön-
böztethetjük meg.
Valójában akármilyen furcsa, de az eskü-
vői torták kinézete – most hangsúlyozot-
tan nem a belső tartalomról beszélünk – a
legszorosabb rokonságot az öltözködéssel
mutatja. Nem véletlen, hogy már régóta
ajánlják, hogy az esküvői tortát a meny-
asszony ruhájához kell hangolni. Álta-
lában minél elegánsabb egy ruha, annál
kevésbé színes. Férfiak esetében minden-
képpen, de a női ruhákra is igaz, hogy a
visszafogottabb színek elegánsabbnak
számítanak. A harsány, élénk színek és
minták lehet, hogy figyelemfelhívóak, de
sohasem tudnak olyan hatást elérni, nem
fogják a kiválóságot, a nemességet sugall-
ni. Erre óvatosan fel lehet hívni a háza-
sulandók figyelmét is, ha azt látjuk, hogy
nincsenek ezzel tisztában, és a stílusérzé-
kükön még van mit csiszolni.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a
menyasszonyi tortának hófehérnek kell
lennie. Lehet az, és akkor biztosan nem
nyúlunk mellé, de ha sikerül összhangba
hozni más elemekkel a torta dekoráció-
ját – például a menyasszonyi csokorral
–, azzal tovább erősíthetjük az összhatást
anélkül, hogy csökkentenénk az eleganci-
át. A hófehér tortáknak van egy másik ága
is, a minimalista, szinte „Ikea” hangulatú
megoldás.
Kicsit játékosabb, a gyerekkori álmokat
idézi, ha részben vagy egészben rózsa-
színbe öltöztetjük a tortát. Ez az elegáns-
tól inkább a romantikus irányába viszi el a
hangulatot. Különösen akkor ajánlott, ha
„Disney” stílusban, valamilyen mese vilá-
gát akarják megeleveníteni.
Azoknak, akik el akarnak szakadni a ha-
gyományostól, de nem szeretnének pro-
vokatívak lenni, azoknak ajánlják a na-
rancssárgát. Érdekes, szokatlan, de nem
bántó, és ha nem viszik túlzásba, nem is
nagyon harsány. Meleg barátságosságot
sugall, a napfényt idézi. Jól lehet hozzá élő
virágot választani. Divatos még a menta, a
halványlila és a karamell szín is.
Azoknak, akik a legújabb, legextrémebb
divatot akarják követni, nem nagyon le-
het mit tanácsolni. Ők úgyis hozni fogják
a konkrét elképzelésüket, és a mi dolgunk,
hogy azt a lehetőségekhez képest megva-
lósítsuk. Persze megpróbálhatjuk óva-
tosan terelgetni őket, ha azt látjuk, hogy
túlzásokba esnek.
A torta külsején kívül legalább ilyen fon-
tos a beltartalomról is szót ejteni. Ma már
kiemelten fontos kérdésként kell kezelni a
különböző allergiák, érzékenységek kér-
dését. Ha ez nem jutna eszébe a megren-
delőknek, feltétlenül hívjuk fel rá a figyel-
müket. Szerencsére a menyasszonyi torta
általában összetett, több emeletes, így jól
elkülöníthetőek a különböző igényeknek
megfelelő torták. Csökkentett szénhidrát
tartalmú („cukormentes”), laktózmentes,
lisztmentes – ezek ma már alapvető igé-
nyek, amivel számolnunk kell. Természe-
tesen össze is vonhatóak – készíthetünk
például laktóz- és cukormentes tortát
egyszerre. Ezen a téren a legfontosabb,
hogy a pár nagyjából mérje fel a várható
igényeket, hogy a különböző „mentes”
torták arányát ehhez tudjuk igazítani.
Oda kell figyelnünk mindezekre, hogy
segítői, ne tönkretevői legyünk azoknak
a rózsaszín álmoknak, amiket az esküvők
tökéletességéről szőnek a párok.
6
RÓZSASZÍN ÁLMOK
válhatnak valóra általunk
1,2,3,4,5 7,8,9,10,11,12,13,14,15,16,...44
Powered by FlippingBook