2023 02

A SZAKMA )EJLĘ'eSE ÓJ LEN'hLET%EN 'agylalt téren a legnagyobb újdonságok egyike a zöld fagylalt volt, ami ezúttal nem a színére, hanem a környezetbarát- ságára utal. A vegán vonal után, mellett ez egy logikus lépés. Egyre inkább elvá- rássá válik, hogy a fagylalt minél kisebb környezetterheléssel készüljön, miköz- ben legyen egészséges és persze finom is. /em kis kihívás, de éppen ettől iz- galmas ez az irány. A szőlőcukor, mint a dextróz alternatívája az egyik ötlet ezen a téren. +obb vízmegkötő képességének köszönhetően energiatakarékosabb fagy- laltkészítésre ad lehetőséget. A fejlődést leginkább az ilyen és ehhez hasonló apró ötletek sokasága biztosítja. Több, mint 1000 kiállító cég hozta el a kínálatát, és arról se feledkezzünk meg, hogy számos bemutató, verseny is színe- sítette a programot, amelyekből ugyan- úgy lehet ötleteket meríteni, mint a kiál- lítók kínálatából. Természetesen számunkra a legfonto- sabb verseny a %olce Arena-ban zajlott, ahol az Európai Fagylaltkupát tartották, ezúttal magyar csapat részvételével. Ez egy meghívásos verseny, és nagy meg- tiszteltetés, hogy idén először mi is ott le- hettünk. A továbbjutó harmadik helyezés pedig hatalmas eredmény, amiről rész- letes beszámolónkat külön cikkünkben olvashatják. A méreteket jól jelzi, hogy hat ilyen aréna volt, ahol 30 ország részvételével össze- sen több, mint 20 versenyt bonyolítottak le fagylalt, cukrászat, csokoládé, kávé és pék témákban. Ezen felül előadásokat és beszélgetéseket is szerveztek. 200 előadó szólalt meg értékelve a szakma állapotát és fejlődési irányait. Ezen felül még több, mint 1000 bemutatót tartottak a kiállító cégek. Tanulásra, ötletmerítésre volt bő- ven lehetőség. Legközelebb jövőre, várhatóan január 20- 24. között lesz lehetőség megtekinteni a világ legnagyobb védesw vásárát, ahol a 'agylalt Világkupán szurkolhatunk majd a magyar csapatnak

RkJQdWJsaXNoZXIy MzYxNjk=