ban vannak. Igazán nem nagy dolgok, de valljuk be, mikor ettünk
ilyen pizzát? Nekem ez volt az első, ami maradéktalanul hozta az
összes szempontot.
Miután minden szögből lefotóztuk, végre meg is tudtuk kóstolni.
Igazi élmény volt az elfogyasztása, szakmailag pedig elgondolkod-
tató. Miért elégszünk meg egy gyenge vagy közepes színvonallal,
amikor a pizzában ilyen magasságok rejlenek? Vajon tudják-e a
pizzasütők, hogy mi is lenne a cél, vagy mindenki csak a megszo-
kott színvonalat ismeri? Miért ilyen ritka a tökéletes pizza?
A magyar gasztronómia az utóbbi években óriási fejlődésen ment
keresztül, elkezdte ledolgozni a lemaradását. Mi is érezzük ezt a
folyamatot, különösen a cukrászatban, ahol sokan módszeresen
igyekeznek az élvonalbeli francia cukrászoktól tanulni itthon és
külföldön egyaránt. Még a jóval tradicionálisabb pékségekben is
érezhető a tanulási igény, a felzárkózás, a külföldi jó példák hazai
alkalmazása. A pizza viszont valahogy mostohagyerek ezen a té-
ren. Pedig tudjuk, hogy nagyon népszerű, és ha valahol sikerül
egy minőségi ugrást elérni, annak futótűzként terjed a híre, és
mágnesként vonzza magához a vendégeket.
A módszer, a példa adott. Semmi mást nem kell tenni, csak amit a
többi területen: tanulni azoktól, akik nálunk jobban értenek hoz-
zá. Ha már rászánjuk magunkat, akkor csak a legjobbaktól érde-
mes. Kik sütik a világon a legjobb pizzát? No igen, ezt a kérdést
nem a fődíjért teszik fel, igazán nem nehéz rá válaszolni. Nyilván-
való, hogy az olaszok. Ők találták fel, valahol az ő lelküket tükrö-
zi. Vidám, könnyed, gyors, egyszerű, szeretnivaló.
Ne adjuk alább! Ha pizzasütéssel foglalkozunk, vagy ezt szeret-
nénk bevezetni, akkor szánjuk rá magunkat, hogy rendesen meg-
tanuljuk – ott, és azoktól, aki igazán értenek hozzá. Lehet, hogy
nem olyan egyszerű, mint a cukrászatban, ahol lelkes kollégák
közös tanulmányutakat szerveznek, vagy éppen házhoz hozzák a
neves francia mestereket. Kicsit önállóbbnak kell lennünk, de ma
már, az internet világában ez nem akkora feladat. Kiindulópont-
nak az olasz szakmai vásárokat érdemes meglátogatni, ahol ér-
tékes kapcsolatokat tudunk szerezni. Szerencsénkre ezen a téren
a magyar és az olasz mentalitás nem áll messze egymástól, kap-
csolatokon keresztül lehet leggyorsabban bejutni egy neves pizza
séf műhelyébe. Mi valószínűleg könnyebben megtaláljuk velük a
hangot, mint mondjuk egy visszafogott német.
Mindebben a lehetőséget kell látni. A mai, magyar átlag pizza
színvonalhoz képest még óriási fejlődési tér van. Azaz, ha valaki
tényleg ért hozzá, az utcahosszal megelőz mindenkit. Azaz nála
fog az utcán hosszan állni a sor. Vagy legalábbis neki lesz erre a
legnagyobb esélye.
Miért szeretem a pizzát? Még mindig nem tudom, de most, hogy
leírtam ezeket a gondolatokat, egy kicsit jobban értem. A napsü-
téses életöröm van benne, a vidámság, a fiatalság. Aki ezt a han-
gulatot vissza tudja adni egy igazán jó pizzában, az szebbé teszi a
világot egy apró örömmel.
Amikor az egész napi munka után fáradtan hazaindultunk, túl
egy hosszú, munkás délutánon, visszakanyarodtunk az étterem-
hez. Amikor a pincér meglátott minket – soha nem jártunk ott
előtte – széles mosollyal üdvözölt minket: örül, hogy visszajöt-
tünk. Ő is egész nap talpon volt, szaladgált, és ki tudja, hány prob-
lémás vendéget kellett kezelnie. De ez is része a vendéglátásnak,
ugyanaz a lelkület, ahogy a pizzát elkészítették. Őszinte örömmel,
vidáman, felszabadultan. Mi is mosolyogtunk, és kértünk még
egy pizzát. Ugyanolyat.
31
