2016_04 - page 24

A Békás Kft. évről évre bővülő termékvá-
lasztékot tesz elérhetővé, és ezáltal egyre
szélesebb vevőkört szolgál ki. A cég szá-
mára különösen fontos a vásárlóival való
szoros kapcsolatának ápolása, így április-
ban és májusban mind a négy telephelyén
vevőtalálkozót szervez.
A találkozók fő célja, hogy a vendégek
közelebbről megismerhessék a cég műkö-
dését, termékeit, partnereit és nem utolsó
sorban kellemes élményekkel távozhas-
sanak. Ebben idén is segítenek a progra-
mok: A kóstoltatásokat és termékismer-
tetőket követően a zalaegerszegi Hevesi
Sándor színház művészei népszerű ope-
rett és retro slágereket adnak elő. Ter-
mészetesen a tombola idén se maradhat
el, ahol értékes és izgalmas nyeremények
találnak gazdára. A Békás Kft. partnere-
ivel karöltve szeretettel meghívja minden
kedves vásárlóját a találkozókra!
A Békás Kft. filozófiájának alapját ké-
pezi a vevőközpontú gondolkodásmód
és a folyamatos innováció, hogy min-
den vásárlói és piaci igénynek tökélete-
sen megfeleljen. A március 10-12. kö-
zött megrendezésre került BaGaTech
kiállítás remek alkalmat kínált, hogy er-
ről partnerei ismét meggyőződhessenek.
Lehetőség nyílt az Babbi és a Pernigotti
olasz fagylaltalapanyag gyártó cégek
cukrászmestereivel tapasztalatokat cse-
rélni, továbbá a spanyol Norte és a len-
gyel Ecotrade cukrász- és pékmesterei is
örömmel fogadtak minden kérdést, ész-
revételt.
A Békás Kft. portfóliójában idén megje-
lentek az olasz IceTech fagylaltgépek és a
Frigomeccanica fagylaltpultok illetve sü-
teményes pultok is, amelyek nagy érdek-
lődésre tartottak számot. A szakemberek
a cég munkatársait és partnereit is jobban
megismerhették, valamint több terméket
megkóstolhattak.
A vásárban tartott fagylalt bemutatók
alkalmával a két olasz gyártó számos ízt
vonultatott fel a hagyományostól a leg-
divatosabbakig, mint például a Babbi
karamellizált füge variegátós Ricotta fagy-
laltja vagy a Pernigotti magas gyümölcs-
tartalmú sárgabarack fagylaltja. A látvá-
nyos csokoládé bemutató, a gofri sütés,
az aprósütemény készítés és a cukrászati
sütemények díszítése is sokakat vonzott a
cég standjára.
A Békás Kft. ezúton is szeretné megkö-
szönni minden érdeklődőnek, hogy kilá-
togattak, és a továbbiakban is szeretettel
vár mindenkit a rendezvényeire, melyek-
ről honlapjukon is tájékozódhat!
24
VEVŐTALÁLKOZÓK
a Békás Kft.-nél
A BÉKÁS KFT.
a BaGaTech-en
1...,14,15,16,17,18,19,20,21,22,23 25,26,27,28,29,30,31,32,33,34,...40
Powered by FlippingBook