2016_04 - page 29

A szakmai berkekben „Fagylaltkirály-
ként” is emlegetett
Prohászka Ottó
nevé-
hez fűződik a fagylaltpor magyarországi
szabadalmaztatása. 1986-ban az akkori
Tutti Gmk-ban gyártottak elsőként ha-
zánkban olyan minőségű fagylaltport,
amellyel megalapozták a cukrászipar
egyik meghatározó elemének hazai elter-
jedését. A kezdeti sikerek indították el a
fejlődés, illetve a folyamatos fejlesztés út-
ján a Tutti szakembereit. Rengeteg íz vari-
ációt kísérleteztek ki, a jelenleg forgalom-
ban kapható 59 íz a mai kor vásárlóinak
ízlését és igényeit elégíti ki.
Prohászka Ottó vegyészmérnöki - élel-
miszer technológusi szakképzettségének
nagy szerepe volt abban, hogy a fejleszté-
sek során a fagylaltporok íz élménye mel-
lett a minőség is javuljon, melynek magas
szinten tartására a mai napig nagy figyel-
met szentelnek. Bizonyára ez is hozzájárul
ahhoz, hogy az „Év fagylaltja” versenye-
ken a Tutti fagylaltporok 2002-től szinte
minden évben kaptak díjat.
A 100%-ban magyar tulajdonú társasá-
got Prohászka Ottó vezetésével négy ma-
gánszemély alapította 1986-ban, majd a
poralapú élelmiszerek fejlesztésével, gyár-
tásával, csomagolásával foglalkozó cég
1992-ben kft.-vé alakult. A folyamatos in-
novációnak, valamint a termék- és infor-
matikai fejlesztéseinek köszönhetően ma
már a hazai élelmiszeripar meghatározó
és elismert vállalkozása.
Az egészséges életmódba integrálható,
elsősorban kényelmi termékeket (hol-
land kakaóporokat, instant italporokat,
kávéspecialitásokat,
kávékrémporokat,
italautomata töltőanyagokat, cukrászati
alapanyagokat, vitamintablettákat és táp-
lálék-kiegészítőket) előállító középválla-
latot a termékkutatás, új eljárások beve-
zetése és az élelmiszertudomány legújabb
eredményeinek alkalmazása jellemzi.
Napjainkra már 30 millió gombóc fagylalt
készül évente Tutti fagylaltporokból.
A fagylaltportól a kapszuláig vezető út
rengeteg kihívást és kalandot tartogatott
a vállalat részére, azonban minden nehéz-
ség ellenére jól prosperál a cég. A TUTTI
márkatermékek mellett a nagy áruház-
láncok számára szállított sajátmárkás ter-
mékek bérgyártása is a 7.000 m
2
beépített
területen, a Győr-Moson-Sopron megyei
Rábapatonán, a cég székhelyén zajlik.
A hazai értékesítésen túl a cég az elmúlt
évtizedben az export irányába indult el.
Az elmúlt 3 évben évente 30%-os export-
növekedést ért el a társaság, és idén már
az egymilliárdos magyar exportőrök tá-
borát erősíti.
A közel 100 főt foglalkoztató vállalkozás
számos fogyasztói és szakmai díj tulaj-
donosa. Megyei vállalkozásokat elismerő
„Presztízs-díj”-akkal is büszkélkedhet-
nek: 2006-ban az „Év vállalkozása” díjat
nyerte el a Tutti, 2010-ben pedig Prohász-
ka Ottó lett az „Év üzletembere”. 2011-ben
a legdinamikusabban fejlődő hazai kkv-k
között a Pegazus Díj 2. helyezését érték el
a Nyugat-Magyarországi Régió „Piacve-
zető” kategóriájában. A 2012-ben kapott
Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díj
védjegyének használatát idén a Tutti Kft.
számára további három évre meghosszab-
bították. 2014-ben „Legjobb Női Munka-
hely” és „Üzleti Etikai Díj”-at is kaptak.
Két legsikeresebb termékük a – közel 30
éve szinte minden háztartásban megta-
lálható – TUTTI Holland Kakaópor, va-
lamint a TUTTI Jegeskávé italpor, amely
2015-ben elnyerte a Superior Taste Award
háromcsillagos nemzetközi elismerést.
Céljuk, hogy a legmagasabb élvezeti ér-
téket adó termékeket állítsák elő, a lehető
legkevesebb környezetre és szervezetre
káros anyag és technológia felhasználásá-
val, megfizethető áron.
29
IDÉN 30 ÉVES A TUTTI Kft.
1...,19,20,21,22,23,24,25,26,27,28 30,31,32,33,34,35,36,37,38,39,...40
Powered by FlippingBook